Május 12-én Madarak és fák napja
2024. május 12-én, vasárnap 10-16 óra között Madarak és fák napi programmal várjuk látogatóinkat. Hazánk legszebb természeti környezetben fekvő állatkertjeként könnyű a dolgunk, hiszen az őshonos fafajok és madárfajok állandó jelenlétükkel hozzájárulnak az állatkert hangulatához, de aki magától kevésbé veszi észre ezt a csodát nálunk, azoknak is szeretnénk felhívni a figyelmét e két rendkívül csodás, de sérülékeny élőlénycsoportra e jeles napon.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja bemutatja az év madarát, a kerecsensólymot, valamint részletesebben megismerkedhetünk kertünk madaraival is. Szeretnénk felhívni a figyelmet a madárvédelem fontosságára, valamint hasznos és érdekes információt kaphatnak a látogatók arról is, mit tegyenek, hogy kertjük madárbarát legyen. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpont segítségével megismerhetjük a természetközeli erdőt, a Bükk hegység fafajait, valamint játékos módon próbára tehetjük tudásunkat ebben a témában. Az állatkert témaasztalánál madárlakóinkkal kapcsolatos érdekességekkel és játékokkal találkozhatnak az érdeklődők, a kreatívkodni vágyó gyerekek pedig a témához kapcsolódó alkotásokat készíthetnek kézműves asztalunknál.