Állatainkról

2011 dec 16

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 1983-ban – akkor még Miskolc Városi Vadaspark néven – alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a város lakóinak a közvetlen környezetük – főként a Bükk hegység – élővilágát. Ez az alapításkori cél ma újra kiemelten előtérbe került: fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk látogatók minél szélesebb körben megismerkedhessenek a Kárpát-medencében élő vadvilággal.

2009 május 26

Az európai vidra

Az európai vidra
(Lutra lutra)

Európai vidra

Magyaroroszág tulajdonképpen „vidranagyhatalomnak” számít Európában, hiszen a még viszonylag sok, természetes közeli állapotban megmaradt vizes élõhelynek köszönhetõen több száz vidra élhet hazánkban. A vizes élõhelyek szennyezése, pusztítása, valamint a közvélemény körében a vidráról élõ tévhitek komoly veszélyt jelentenek rá. Az európai ragadozóvédelmi kampányhoz kapcsolódó mûsorsorozatunkban ezen a héten az európai vidrával ismerkedhetnek meg a Diósgyõr Rádió hallgatói. Az adás május 28-án, csütörtökön este 7 órakor, és május 29-én, pénteken délután 3 órakor lesz hallható (a rádió honlapján keresztül online is).

2009 május 21

A borz

A borz
(Meles meles)

 forrás: www.arkive.org

A borz (Meles meles) a legnagyobb elterjedési területtel rendelkezõ menyétféle, szinte egész Európában és Ázsiában elterjedt. Magyarországon a legtöbb erdõs vidéken elõfordul, gyakori fajnak számít. Az idei európai ragadozóvédelmi kampányhoz kapcsolódóan a Kárpát-medence ragadozófajait bemutató mûsorsorozatunkban ezen a héten ezt az érdekes életmódú fajt ismerhetik meg a Diósgyõr Rádió hallgatói. Az adás május 21-én, csütörtökön este 7 órakor és május 22-én, pénteken délután 3 órakor lesz hallható (a rádió honlapján keresztül online is).

2009 ápr 29

A szürke farkas

2009 feb 19

Kobi, a tevekanca

Kobi, a tevekanca

 

Bemutatkozott Kobi, a tevekanca. A januárban Csehországból érkezett fiatal tevelány eddig nem volt látható, most azonban, a kötelezõ karanténozási idõ leteltével már látogatóink számára is megtekinthetõ az állatkert másik tevekancájának, Líviának a társaságában.

A tevelányok: Lívia és Kobi

Feliratkozás RSS - Állatainkról csatornára